Azon kedves olvasóim, akik rendszeresen olvassák a cikkeimet, különös tekintettel a 80-as évek rajzfilmjeiről, vagy a Transformers franchise-zal kapcsolatos írásaimat, rendre szembe találkozhatnak ezekben egy játékvonal említésével, a Diaclone-nal, amely japánból indulva szinte minden, robotokkal és mechákkal foglalkozó alkotás és médiatermék alapjának tekinthető. A Diaclone, mint játékvonal először 1980-ban jelent meg, és ez volt az a sorozat, amely elindította a rendkívül népszerű Transformers játékokat is. Bár korábban is léteztek átalakuló robotokat tartalmazó játékok, a Diaclone ezt a funkciót tette azok központi elemévé, bár a robotok itt még kimondottan csak amolyan külső, átalakuló váz, mecha-exoszkeleton funkciót töltöttek be. Minden Diaclone figura magában rejtett egy vagy több utast, pilótát ha úgy tetszik, amely irányította a monstrumot. A későbbi Dinobotoktól kezdve, a különféle járművekig, minden robot pusztán egy ember vagy idegen lény által irányított drón volt. Ha megnézitek a galériába feltett képeket, azokon látható többek között, hogy a széria egyik fő karaktere, Convoy, akiből később a Transformers-franchise alatt Optimus Prime lett, maga is egy két pilótás mecha volt.

A Hasbro, bár ezt már tudjátok, később az 1980-as években licencelte a Diaclone és Microman játékokat a Takarától, hogy létrehozza a Transformers márkát. Csatlakozz hozzám most egy időutazásra, és ismerd meg a Diaclone játékokat 1980-as indulásától egészen napjainkig!

A Diaclone eredeti tudományos-fantasztikus figurákból, játékkészletekből és járművekből álló sorozata 1980-ban indult a Takara játékgyártó vállalat által. A „Diaclone” név a „diamond” (gyémánt – az egység szimbóluma) és a „cyclone” (ciklon – az erő szimbóluma) szavakból ered. A Takara eredetileg a Diaclone sorozatot a már akkor is népszerű Microman játékvonal mellékágának szánta. Azonban a Diaclone módosította a Microman méretarányát: a figurák a 3 ¾ hüvelykes vagyis 10 centiméteres (Microman) méretről 1 hüvelykesre, vagy 2 és fél centisre csökkentek (Diaclone). Ehhez fogható méretcsökkentést csak nagyapám tudott produkálni, amikor a nagymuter megint lebszta valamiért és az öreg önvédelemből összement.

Shoji Kawamori és Kazutaka Miyatake tervezték ezeket a robotokat, amelyek a népszerű japán játékstílusokat ötvözték, mint például az átalakuló és kombinálható robotokat. A játékvonal eredetileg teljes mértékben sci-fi tematikájú volt, űrhajókkal és robotokkal, de még nagyobb népszerűségre tett szert, amikor megjelentek az autó-robotok. Az első ilyen játék a későbbi Autobot, Sunstreaker elődje volt, akit a Hasbro az első olyan robottá átalakuló autóként tart számon, amelyet kifejezetten így terveztek. Ennek a játéknak a formaterve a Takara egy korábbi játékára, a „Cosmo Countach”-ra épült. Ez a játék a Microman alvonalból, a „Micro Command” sorozatból származott, amelyet 1978-ban adtak ki.

Még a Transformers bevezetése előtt a Diaclone játékokat megpróbálták világszerte forgalmazni. A Takara néhány Diaclone játékot exportált Észak-Amerikába, míg a francia Joustra játékgyártó cég különböző figurákat adott ki Európában. Sajnos ezek a próbálkozások kevés sikerrel jártak. 1983-ban azonban a Hasbro felfigyelt a Diaclone és Micro Change játékokra a Tokyo Toy Show kiállításon, és javaslatot tett a Transformers márka létrehozására.

1982-ben a sorozatban megjelent a Car-Robots nevű játéksorozat, amelyet Ōno Kōjin tervezett, néhány korai dizájnnal Kawamori és más tervezők közreműködésével. Míg az eredeti sorozat futurisztikus robotokat és járműveket tartalmazott, a Car-Robots bevezette azt az új funkciót, hogy a robotok különböző 20. századi járművekké tudnak átalakulni. 1984-ben a Hasbro licencelte a Car-Robots játékvonalat és a Microman „Micro Change” vonalát a Takarától, majd összeolvasztotta őket a Transformers megalkotásához.

A korai Autobot karakterek többsége a Diaclone Car-Robots sorozatból származik. A Diaclone játékokból átvett egyéb Transformers karakterek között megtalálhatók a Dinobotok, az Insecticonok (az ellenséges Waruder játékokból), a Jumpstarterek, a kizárólag postai úton rendelhető Powerdasherek és Omnibotok, valamint a Álca repülőgépek (amelyek eredetileg két „JetRobo” játékból származtak, később Starscream és Thundercracker színeiben jelentek meg). A Constructiconok szintén a Car-Robots sorozat végén kerültek kiadásra, ekkorra a Takara fokozatosan elhagyta az Inch-Man pilótafigurákat és a 1/60 méretarány korlátait. A hat TrainRobo figurát szintén a Constructiconokkal egy időben adták ki, de Transformers karakterekké (a Trainbotokká) csak Japánban, 1987-ben váltak.

A Takara végül 1985-ben megszüntette a Diaclone és Microman játékvonalakat, hogy teljesen a Transformers márkára összpontosítson. A vállalat azonban azóta újjáélesztette a Diaclone franchise visszatérését először 2015-ben, a Tokyo Toy Show kiállításon jelentették be, és a Wonder Festival 2015 során bemutatták az első új Diaclone figurát.

Ha azt gondolnátok, hogy a Diaclone első bemutatkozása Amerikában azért fordult érdektelenségbe, mert nem volt hozzá körítve egy hatásos háttérsztori, akkor most meg foglak lepni. De volt! Ráadásul olyan, aminek hallattán a hollywood-i filmrendezők megnyalnák mind a 10 ujjukat. A sztori, ami valami egészen zseniális, 1990-valahányban indul.

Az emberiség ekkor felfedezte a Freezon nevű szuperenergia-anyagot, amely hatalmas technológiai és tudományos fejlődést hozott. A Föld öt hatalmas szövetségi Makrozónára oszlott, amelyeket egy-egy erőteljes számítógép irányít, biztosítva a haladást és az egyensúlyt. Az emberiség végre elérte a béke és jólét korszakát: megszabadulva az éhínség, betegségek és háborúk pusztításaitól, az emberek olyan reménnyel tekintenek a jövőbe, amelyhez fogható még soha nem szerepelt a történelem lapjain.

A hatalmas Sötét Ködben, a végtelen világűr mélyén fekszik a Waruda bolygó, amelynek lakói rendkívül fejlett tudományos társadalmat építettek ki, és már régen felfedezték a Freezon erejét. Azonban míg az emberiség bölcsen használta fel ezt az energiaforrást a béke, bőség és harmónia megteremtésére, a Waruda népe mohón kizsákmányolta azt, hogy anyagias, fogyasztói társadalmukat fenntartsák. A felelőtlen energiahasználat súlyos ökológiai és környezeti károkat okozott bolygójukon, amely így a pusztulás szélére sodródott.

A bolygó fenyegető összeomlását elkerülendő, a Waruda létrehozott egy Freezon-alapú környezeti fenntartórendszert, majd újra folytatta a mértéktelen fogyasztást. Féktelen mohóságuk teljesen kimerítette a bolygójuk tartalékait, és végül saját csillagukat kezdték el kizsákmányolni – mígnem azt is teljesen felélték...

Ahogy csillagrendszerük szinte teljesen kimerült, és az elemzések szerint kevesebb mint tíz évük maradt, a Waruda népe válaszút elé került: megváltoztatják életmódjukat, kihalnak... vagy hódítanak. A Waruda Császár vezetésével az utóbbi mellett döntöttek. Szondák rajait küldték ki a világűrbe, hogy Freezon-tartalékokat találjanak idegen bolygókon.

Utolsó erőforrásaik felhasználásával hatalmas háborús gépezetet építettek, és támadásokat indítottak a közeli, Freezon-ban gazdag csillagrendszerek ellen. De minél többet hódítottak, annál több energiára volt szükségük, és így ördögi körbe kerültek: az univerzumot vég nélküli pusztulásba taszították.

A Waruda Császár személyesen választotta ki hadseregének élére Ingam tábornokot, aki egy gigantikus flottát építtetett egy óriási erőd köré. Számtalan csillagrendszer esett áldozatul a Waruda mohóságának – mindegyik kimerült és halott maradt pusztaság maradt csak utána...

Elkerülhetetlen volt, hogy a Waruda Légiók félelmetes hordái végül felfedezzék a Naprendszer egy kis kék bolygóját, amely rendkívüli mennyiségű Freezon-tartalékkal rendelkezett...

A Földön a Metrazone Japán központi számítógépe gyenge jeleket fogott az űrből. A töredékek rémisztőek voltak: egy utolsó figyelmeztetés a közelgő végzetről. Az emberiség első kapcsolata egy idegen civilizációval – egy olyan esemény, amely öröm és ünneplés forrása lehetett volna – egy haldokló faj utolsó szavaiból állt, amelyet a közeledő vihar teljesen felemésztett. A Waruda már közeledett.

A Föld nem esett pánikba. Az emberek riasztásként értelmezték az üzeneteket, és azonnali cselekvésre szánták el magukat. A Makrozóna Szövetségi Bizottság, a Zóna-számítógépekkel együttműködve, elkezdte a védelemre szolgáló gépek és fegyverek fejlesztését, hogy szembe szálljanak az érkező fenyegetéssel. Egy globális védelmi kezdeményezést hirdettek meg, amely az emberiség utolsó reményeként létrehozta a Földi Védelmi Erőt: a Diaclone-t.

Túl hamar érkezett el a pillanat, amikor a Waruda hordák előtörtek az űrből, hogy megkezdjék támadásukat a Naprendszer ellen. Kifinomult idő-alagút technológiájukat használva, az emberiséget rettenetes csapások sorozatának vetették alá. Első céljuk a Hold meghódítása volt – az első lépés a Föld elpusztítása felé.

Válaszul a Diaclone Hadtest elfogó és támadó egységeket vetett be, amelyeket a gyorsan fejlesztett új technológiákkal és fegyverekkel szereltek fel, abban a reményben, hogy ezek biztosítsák a túlélésüket. A Freezonért és az emberiség jövőjéért vívott háború kezdetét vette…

Három évtizednyi háború után a Hold teljes mértékben a Waruda irányítása alá került. A Daedalus-kráter bevehetetlen erőddé alakult, amelynek mélyén egy csillagközi adóállomást építettek ki, hogy a Freezon-energiát visszaküldje a Waruda bolygóra.

A Waruda Daedalus-erőd szinte áthatolhatatlan védelmi rendszerrel rendelkezett. A környező kráterek rakétasilókká és támadóállásokká alakultak át, óriási dokkolóállomásokkal bővültek, ahol a Föld elleni végső inváziót készítették elő. A Waruda végső terve: az emberiség kiirtása lett.

A Waruda csillagrendszer erőforrásai a végsőkig feszültek – bolygójuk és csillaguk visszafordíthatatlan összeomlásba kezdett. Az utolsó reményük a Daedalus-erődből kiinduló végső hadművelet volt: egy bolygópusztító tömeg-bombázás, amellyel megsemmisíthetik a Makrozónákat, egyetlen csapással kiirtva az emberiséget.

Ha nem marad senki, aki ellenálljon, a Waruda szabadon megszerezheti a Föld Freezon-készleteit, és újraépítheti haldokló otthonát. Az emberiség utolsó esélye: „Ragnarök Hadművelet” lett

A Diaclone Parancsnokság valahogy értesült a fenyegetésről, és elindította a „Ragnarök Hadműveletet”. Egy minden korábbinál nagyobb akció vette kezdetét: a Végső Támadó Rendszer, amely 50-szer nagyobb haderővel rendelkezett, mint az előző, kudarcba fulladt „X Hadművelet”. A terv egyetlen célt szolgált: megsemmisíteni a Waruda Daedalus-erődjét.

A Diaclone és a Waruda erői egy mindenre kiterjedő, brutális csatában csaptak össze. A Waruda technológiai fölénye világos volt: nagy erejű Freezon-ágyúk zúdítottak pokoli tüzet a Diaclone soraira. Újabb és újabb kísérletek történtek, hogy áttörjék a Daedalus-erőd védelmi gyűrűjét – mind sikertelenül.

Ekkor azonban egy bátor Diaclone Power Suit, vagyis páncélos egység önfeláldozó akcióval egy apró rést ütött az erőd védelmi rendszerében. Ezt a lehetőséget kihasználva a Diaclone Parancsnokság teljes haderejével rázúdult a résre, és minden irányból tűz alá vette a Daedalus-erődöt.

A gigászi egyesített Diaclone-támadás végül megsemmisítette az erődöt, ezzel megrongálva a földalatti Freezon-átviteli rendszert. Ez egy láncreakciót indított el: egy óriási Freezon-plazmagömb jött létre, amely a Daedalus pusztulásának törmelékével együtt visszakerült a Waruda bolygóra. Ez az energia- és tömegroham lesújtott a Waruda bolygó felszínére, megsemmisítve az energiaátvevő állomásokat, és örökre elvágva a Földről érkező Freezon-ellátást.

A Diaclone erők győzedelmeskedtek. De a győzelmet végtelen áldozatok árán szerezték meg. A Waruda bolygó elpusztult – és vele együtt a Földre leselkedő fenyegetés is megszűnt. A béke visszatért a Földre és a galaxisra.

A Waruda elleni háború után az emberiség ráébredt a Freezon kettős természetére: teremteni és pusztítani is képes. Az embereknek felelősséget kell vállalniuk a használatáért. Most, hogy bizonyossá vált, hogy a világegyetemben más értelmes fajok is léteznek – gonoszok, mint a Waruda, és jóindulatúak, mint akik figyelmeztették a Földet – az emberiség megértette: A Freezon erejével eljött az idő, hogy fejlődjünk, és felkészüljünk a jövő kozmikus fenyegetéseire.

A Makrozónák Szövetségi Bizottsága globális „hálózatot” állított fel a Zóna Számítógépek segítségével, hogy megalkossák a „Galaktikus Polgári Nyilatkozatot”, egy új emberi korszak dicsőségének reményében. A cél egy nagy ívű űrbéli terjeszkedési terv megvalósítása lett, amely a békés cserekapcsolatokra és együttélésre összpontosított eddig ismeretlen galaktikus társakkal.

A Zóna Számítógépek és az emberiség legkiválóbb elméi megkapták a feladatot, hogy kifejlesszék a „Freezon Hajtóművet”, amely lehetővé teszi a szupergyors űrutazást. A Diaclone Földvédelmi Erő, amely megmentette az emberiséget a Hold-válságtól, átalakult bolygókutató és expedíciós egységgé. A korábbi harci gépeket új szerepre osztották: az emberiség nagyszabású kozmikus küldetésének szolgálatába állították.

A Hold felszínén tudományos kutatóállomás, kiképzőközpont, nagyszabású űrkikötő és a Diaclone Űrparancsnoki Bázis épült fel, amely az űrbéli tevékenységeket irányította. A Földtől 100 000 km-re megkezdődött a CX-1, egy hatalmas űrállomás építése, amely a Naprendszer bázisaként szolgált a visszatérő küldetésekhez.

Az emberiség tekintete a csillagok felé fordult, és a Diaclone egy új kaland és felfedezés korszakába lépett, ahol végtelen lehetőségek várták őket.

2030-valahányban a Freezon hajtómű elkészült, amely drámaian lerövidítette az utazási időt a bolygók és a kísérleti űrkolóniák között. Az emberiség egyre több bázist hozott létre a Naprendszer bolygóin, ami végül a Giga Zóna, egy naprendszer-szintű Zóna létrejöttéhez vezetett. A Giga Zóna kísérleti űrvárosaiban a bolygók egyedi környezete és geológiai sajátosságai, valamint a meteorokból kinyert, korábban ismeretlen anyagok lehetőséget adtak olyan új technológiák kifejlesztésére, amelyeket a Földön nem lehetett megvalósítani. Az emberi tudomány új evolúciója vette kezdetét.

Ebben az időszakban egy Diaclone járőrhajó, amely a Mars Zónából indult, szokásos őrjáratát végezte az Aszteroida-öv közelében. A Diaclone személyzetének szeme előtt több fémes objektum kezdett formát ölteni – olyan óriási szerkezetté, amely több kilométer hosszúságban tornyosult a Nap fényében. A hajó radarja semmit sem jelzett. A felszínen óriási tornyok emelkedtek, amelyek ágyúkra emlékeztettek, úgy sorakozva, mint egy tűerdő. Az egyik lassan elfordult… és célba vette a járőrhajót.

A Mars Zóna Chryse-fennsíkján, az ötödik naprendszeri bázison, vészjelzés érkezett a járőrhajóról – de az adás félúton megszakadt, helyét vad zaj vette át… A Mars Zóna központi parancsnokságának főképernyőjén egy háromdimenziós hibaelemző kamera adatai jelentek meg, amelyeket a járőrhajó utolsó pillanataiban továbbított. Az operátor ráközelített egy szerkezetre, amely hídnak tűnt… A képen árnyak bontakoztak ki. Aztán végül kirajzolódtak – torz, nem egészen emberi lények.

A titokzatos szerkezet egy Waruda űrerőd volt. A Waruda bolygó elpusztítása után a birodalmi légiók, amelyek szétszóródtak a meghódított kolóniákon, összegyűltek és egy gigantikus mesterséges gyűrűvilágba tömörültek. Számukra az otthonuk elvesztése nem volt több, mint egy kiégett üzemanyag-tartály, amit újjal kellett helyettesíteni. Új célpontjuk: a Föld maga lett. Egy második Waruda-bolygóvá kívánták formálni.

A Waruda Légió új generációs hadigépekkel szerelte fel magát. Harci technológiájukat összeolvasztották az általuk meghódított óceáni, fémes és sziklás bolygók fejlesztéseivel. Zsoldoshadseregeket toboroztak a leigázott bolygókról – harci erejük egy nagyságrenddel megnőtt.

A Nagy Sötét Ködben a Waruda birodalom egy pusztító bosszúhadjáratot készített elő, amelynek első csapása a Mars Zónára irányult. Miközben a Mars Zóna parancsnoki központja készülődött az űrerőd elleni védekezésre, a Waruda erőd hirtelen pályára állt a Mars körül. A tűszerű ágyúk ezreiből egyidejűleg tűzcsóvák törtek elő. A plazma özön soha nem látott pusztítást zúdított a Mars felszínére. Minden egyetlen pillanat alatt megsemmisült.

A robbanások keltette porfelhő vörös ködként borította be a teljes Mars Zónát, azt a kegyetlen tényt hirdetve, hogy a Waruda visszatért. És ezúttal nem fog megállni.

A porvihar sűrűjéből kék fénysugarak törtek elő, mintha véletlenszerűen mozgó keresőlámpák lennének, miközben kísérteties léptek visszhangja hallatszott. Egy hatalmas harci gépekkel teli sereg bontakozott ki. Ez volt a Waruda Marsi Légiója. Magasan a porfelhők felett a Waruda csészealj alakú csatahajói Damoklész kardjaként lebegtek a Mars Zóna felett, irányítva az inváziós földi erőket.

Az egész Mars Zóna a legmagasabb harckészültségi szintre emelkedett, és a főparancsnokság elrendelte az összes egység azonnali bevetését! Azok a Diaclone mechák, amelyek túlélték az első légibombázást, harcba szálltak. Azonban a legtöbb gépet lefegyverezték, és csupán űrkutatási felszereléssel, például aszteroidabányász bombákkal és ásókarokkal voltak ellátva, így a harci erejük messze elmaradt az ellenségétől. Ráadásul a Waruda gépek olyan pusztító fegyverzettel rendelkeztek, amely könnyedén áthatolt a Diaclone mechák páncélzatán. Ez egy teljesen új, korábban soha nem látott technológia volt, amely még a Waruda korábbi fegyverarzenáljában sem szerepelt.

A Naprendszer legnagyobb nem földi zónája, a Mars Zóna, néhány óra alatt teljesen elpusztult. A Waruda inváziós flotta visszatérése és a Mars Zóna elpusztítása megrázta az összes zónát.

A Föld körüli pályán, 100 000 km magasságban lebegő CX-1 űrállomás megdöbbentő képet rögzített: egy Waruda Űrerőd jelent meg egy szubtérportálból közvetlenül a Föld felett. Alatta a célpont egyértelmű volt – a MetraZone Tokió. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Waruda hadsereg következő célpontja az egész Makrozónát irányító központi elektronikus agy, a LandMaster lesz. Tokióban megszólalt a hangos sziréna. A Zóna Város legmagasabb riadószintjét, a 11-es jelzést adták ki.

Azonnal aktiválták a gravitációs mező eltérítő pajzsokat a fő létesítmények külső falain, minden közlekedés leállt, és az emberek sietve menekültek az óvóhelyekre. A város központjában, a LandMaster tárolódómja körül a Diaclone Fővárosi Védelmi Erők gépei gyűltek össze, hogy segítsék a civilek evakuálását és felkészüljenek a Waruda elleni védekezésre, miközben idegesen figyelték az eget.

Hirtelen egy hatalmas fényvillanás tört elő, majd egy sugárzápor csapódott Tokió közepébe, robbanások sorát idézve elő. A Waruda hadjárata a LandMaster megsemmisítésére elkezdődött. A felhők közül előbukkant az Űrerőd hátborzongató alakja, és a fedélzetén elhelyezkedő számtalan sugárvető torony folytatta a kíméletlen bombázást.

A LandMaster dóm védelmi módba kapcsolt, és 1000 méter mélyre süllyedt egy evakuációs területre. A felszínen hatalmas harci járművek emelkedtek ki a földből – ezek voltak a főváros védelmének titkos ütőkártyái, a Tizenkét Nagy Robot Bázis!

A hatalmas ágyúkkal az ég felé fordulva a Nagy Robot Bázisok átalakultak csatatéri módba, miközben a város szuper-pusztító ágyúi hegyeket romboló erejű sortüzekkel kezdték el pusztítani a Waruda Űrerőd fegyverzetét. A Diaclone védelmi erők, látva az esélyt a győzelemre, az összes egységet harci módba állították, és teljes erejükkel a Waruda Űrerőd megsemmisítésére indultak.

Azonban a hirtelen támadás csupán a Waruda Légió trükkje volt, hogy hamis biztonságérzetet keltsen a védőkben, mielőtt lecsapott volna... Az Űrerőd alján lévő kapuk spirálisan kinyíltak, mintha csak az ellencsapásra vártak volna, és a Waruda harci gépek egyszerre kezdtek a földre ereszkedni. Az ellenség új fegyverzetével gyorsan semlegesítette a Diaclone egységeket, majd áttörtek a rettegett Robot Bázisokhoz.

A Nagy Robot Bázisok, amelyek energiájukat már majdnem teljesen kimerítették a Freezon Sugárágyúk hosszadalmas tüzelésével, alig tudtak ellenállni a Waruda támadásának. Bár a Diaclone csapatok Freezon rakétákkal és Mazer ágyúkkal válaszoltak, a hatalmas gépeik fokozatosan darabokra hullottak.

A Waruda gépek végül Tokió központjába értek, körülzárták a LandMaster dóm evakuációs kapuját, és nekiláttak a védelmi fal elpusztításának. Ekkor egy rejtélyes harci gép óriási sebességgel csapott le az égből, és elsöprő támadást hajtott végre. Acél szárnyaival a föld közelében emelkedett fel, miközben a Waruda gépek roncsai szerte repültek.

Az égen az ismeretlen harci gépek és a Waruda csészealj alakú hajói vad légi csatát vívtak, míg a földön humanoid és különleges formákba átalakuló harci gépek szálltak szembe az ellenséggel. Ezek az új gépek, amelyeket erős páncélzat védett a sugárvetők ellen, és amelyeket egyetlen csapás is halálos fegyverré tett, sorra semmisítették meg a Waruda gépeket, és pillanatok alatt megtisztították a várost az ellenségtől.

A Waruda erők visszavonultak, és az ismeretlen gépek azonnal V-alakba rendeződtek, hogy üldözőbe vegyék a menekülő Űrerődöt. Azonban az ellenség, anélkül hogy visszatámadt volna, lassan felemelkedett a sztratoszféráig, majd egy szubtérhajtóművet aktiválva nyomtalanul eltűnt.

A háború nem ért véget. A Waruda hadsereg egy hatalmas főerőt tart a Nagy Sötét Ködben, és csak idő kérdése, mikor csap le újra! A Diaclone központi parancsnokság azonnal mozgósította a legmodernebb harci gépeket és aktiválta a Neo Támadó Rendszert, amely az egész Makrozóna és Gigazóna védelmét biztosítja.

A Waruda hadsereg visszatért! Harcra fel, Diaclone!

Remélem nektek is annyira tetszett ez a kis betekintés a Diaclone-franchise történetébe, mint amilyen örömmel megírtam nektek. És azt hiszem, nemcsak a Transformersre igaz az a megállapítás, hogy több van benne, mint aminek látszik!

Ben voltam, sziasztok!