A fordulat 1982-ben következett, amikor a Takara piacra dobott egy sor alakváltó játékot, amely a jelenlegi Transformers figurák őseinek is tekinthetőek. Ekkor jelent meg az alap Optimus figura is, bár ekkor még Battle Convoy néven és közel sem volt az a vezéralak, mint napjainkban. A Takara ezekkel próbált betörni az észak-amerikai játékpiacra, de Diaclon helyett itt a Diakron és Kronoform néven futottak a játékok. 83-ban a francia Joustra cég szerezte meg az európai terjesztési jogokat, és már ők ekkor kiadtak egy képregényt is a figurák alapján, de ez néhány szám után az érdektelenség homályába veszett.

Ám, ahogy az lenni szokott a tündérmesékben, hófehér paripáján, csillogó vértezetben az amerikai Hasbro cég keze betette a lábát a sztoriba, és egyrészt lustaságból (ekkoriban nem sok eredeti ötletük volt), részben pedig a dologban rejlő hatalmas üzleti lehetőségek miatt, bevásárolták magukat a Takara robot franchise-ba, és a dolog akkorát robbant, mint egy légvédelmi ágyú.

A két cég együttesen állt neki az alakváltó robotok amerikanizálásának, amelynek egyik legfontosabb adaléka az volt, hogy kellett egy háttérsztori. Oké! A robotok átváltoznak? De miért? Mi módon és mi az ami motiválja őket. A Hasbro remekül felismerte azt, hogy egy játékvonalat egy sikeres háttérsztorival is el lehet adni, ezért miután az 1983-as tokiói játékkiállításon megvették 28 figura (ebből aztán 18 lett autobot és 10 álca) amerikai kiadásának teljeskörű jogait a Takarától, lóhalálában siettek a Marvel Comics szerkesztőségébe.

A Hasbro gyakorlatilag szabad kezet adott Jim Shooter főszerkesztőnek és Dennis O’Neil írónak a történet kitalálásához, míg a mára Transformers rajongói körökben legendának számító Bob Budiansky megírta (ezáltal gyakorlatilag kőbe véste) az alakváltók neveit, háttérsztoriját és karakterleírásait. Áldassék az Ő neve!

Budiansky, aki képregényíró, szerkesztő és rajzoló is volt egyszemélyben, találmánya volt az, hogy az egyes karakterek hátterét a képregényeken belül külön lapokon, mintegy technológiai leírást, vagy amolyan használati útmutatót jelentessék meg. Az ötlet pedig ütött. Olyannyira, hogy a Hasbro ezt átemelte a játékfigurák hátlapjára, és így minden játék a saját, személyre szabott karakterisztikájával jött ki.

Az alaptörténet szerint az Alfa Centauri egyik bolygóján, a Kibertronon értelmes gépi életet eredményezett a törzsfejlődés, az így létrejött fejlett és élő gépek, az autobotok, édeni életet éltek, mígnem megjelent Megatron és nagyszámú követője, a kezdetben titokban tevékenykedő álcák, akik háborút kezdtek, mert az autobotok nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a bolygót bázissá alakítsák a világegyetem leigázásához. Számbeli fölényük ellenére az autobotok kezdetben sok veszteséget szenvedtek, mígnem élükre állt Optimusz fővezér, aki megállította az álcák előrenyomulását. A csatákban mindkét fél alakváltó képességekre tett szert, harci járművekké (inkább az autobotok) vagy fegyverekké és vadászgépekké (inkább az álcák) tudtak alakulni.

A háború kitaszította a Kibertront pályájáról, és a Naprendszer felé sodorta. Optimusz egy űrhajó, a Bárka fedélzetén válogatott embereivel elindult, hogy a bolygót pusztulással fenyegető aszteroidaövben megtisztítsa az utat, de munkájuk végeztével az álcák rájuk támadtak, és győzelmet arattak a kimerült autobotokon, ezért vezérük az akkor még élettelen (vagy annak tűnő) Földbe csapódásra programozta a Bárkát, hogy ellenségeik is elpusztuljanak. A Bárka a mai Oregon állam területén csapódott be egy vulkán oldalába. 4 millió év múlva felébredtek, és a Földön kezdték újra harcukat (Transformers 1. szám).

A későbbi számok az egyszerű evolúciós eredettörténetet a Prímusz és Unikron harcára épülő eredettörténettel helyettesítették. Zseniális! A sztorinak azért volt nem kevés vakfoltja, amelyet az 1986-os rajzfilmmel próbáltak kitölteni. És termeszetesen idővel itt is felütötte a fejét a multiverzum, a számos reboot es idővonalbeli csorba kiküszöbölésére. A Transformers-nek annyi különféle változata létezik, hogy képtelenség lenne egy folytonos történetbe belesűríteni ezeket. Ebből az okból a Hasbro előállt a multiverzum, vagyis a különböző univerzumok halmazának ötletével.

Legalább hat alapvető Transformers univerzum (klaszter) létezik, ám számuk évről évre nő. A helyzetet bonyolítja, hogy általában mindegyik legalább két formában is létezik: japán és nyugati változatban, ugyanis a Transformers sorozatok japán változatai gyakran már eleve tervezetten számos változtatást tartalmaznak a nyugaton (USA, Amerika, Európa) kiadott változathoz képest. Az is előfordul, hogy egyetlen rajzfilmepizódon vagy képregényszámon belül is új kontinuitások nyílnak meg (felhasználva pl. az olyan sci-fi kliséket, mint az időutazások által eltérített alternatív idővonalak vagy más technológia által átjárhatóvá tett párhuzamos univerzumok). Mindezek a történet- és szereplőváltoztatások rengeteg „folytonossági hibát” eredményeznek.

A főbb univerzumok (klaszterek):

Generation 1 (G1) (Primax klaszter) – Ide tartozik az eredeti rajzfilm és Marvel képregény, a Beast Korszak sorozatai, valamint ezek japán folytatásai; s ezeken kívül egyéb, újabb (a Dreamwave és IDW kiadók által indított reboot jellegű) képregények. Ezek nagy része kölcsönösen kizárja egymást, így a G1 univerzum számos kontinuitásra bontható. 1984-ben indult, és napjainkig tart, bár az utolsó rajzfilm 2000-ben fejeződött be.

Robots in Disguise (Viron klaszter) – A Transformers első újrakezdése, amely 2001-ben történt, és mindössze egy sorozatot foglal magába.

Unikron Trilógia (Aurex klaszter) – A második radikális átalakítás, amely 2002-ben indult, és 2005-ben zárult le. Három sorozat gyűjtőneve: Armada, Energon és Cybertron.

A filmek (Tyran klaszter) – Michael Bay rendező élőszereplős mozifilmjei egy külön világba tartoznak. Ez az univerzum 2007-ben indult, és még nem fejeződött be.

Animated (Malgus klaszter) – A 2007-től 2009-ig tartó rajzfilmsorozat és a köré épülő média szintén egy külön univerzum, habár számos utalást tartalmaz elődeire.

Aligned (Uniend klaszter) – A 2010-es War for Cybertron videójáték és Transformers: Prime sorozat összefoglaló neve, a jelenlegi fő Transformers univerzum, amelyre a Hasbro a továbbiakban építeni akar. A War for Cybertron sokak szerint azonban egy külön univerzumnak tekinthető (a készítők maguk például a G1-be sorolják), amelynek a Prime csak az egyik lehetséges folytatása. A kisebb gyerekeknek szánt Rescue Bots című rajzfilm sorozat helye egyelőre tisztázatlan, de valamelyest beleilleszkedik ezen univerzumba. a Transformers Prime folytatása a Transformers: Robots in Disguise is idetartozik. A sok külön univerzumot sokan összezavarónak tarthatják. Japánban ezért erőfeszítéseket tettek arra, hogy mindet egy egységes világba zsúfolják. Nyugaton eltekintenek ettől.

Az 1986-os egész estés rajzfilm a mai napig a franchise koronaékszere. Szerintem zseniálisan 80-as évekre jellemző hangulatú animációs mozi, amely komoly gyerekkori traumákat okozott nekem, és az a generáció, amely akkor volt olyan szerencsés, hogy lássa, a mai napig nem teljesen tudta feldolgozni az élményt. Az 1986-ban bemutatott Transformers rajzfilmről mi, magyar rajongók csak azután értesültünk, hogy a fél világ már 7 éve kiutálkozta magát rajta. Az újságárusokat és boltokat megsorozta a Semic matricás albuma, amely a mozifilm cselekményein alapult, mágikus dekóderével pedig rejtett üzeneteket és titkosított képanyagokat fedhettünk fel. Baromi menő volt az egész, gyerekfejjel. Vártuk az animációs mozifilmet, mint a messiást, és fogalmunk sem volt arról, hogy azt már jóval korábban bemutatták, csak mi kimaradtunk a szórásból.

Emlékszem a játékboltok polcain roskadásig voltak az ismert és kevésbé ismert autobot és álca karakterek, én pedig úgy vágytam egy Miskolcon látott G1-es Optimusz Fővezér figurára, hogy majdnem átnyaltam magam érte a kirakat túloldalára. Két dolgot sosem felejtek el ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy a Semic által kiadott Transformers képregény levelezési rovatában írt egy gyerkőc, aki szerette volna megkapni „Optimuszt igazi játékként”. A szerkesztő reakciója zseniális volt. Kb. „Szólj anyádéknak, hogy vegyék meg, 2000 Ft” (az első biciklim került akkor annyiba). A másik, hogy a már említett matricás album vásárlói között kisorsoltak egy álca Overlord figurát, ami annyira menő volt, hogy sok kortársam onnan eredezteti az első merevedését.

Számomra a kezdeti örömfaktort leküzdve, a Michael Bay által dirigált filmek inkább okoztak agykárosodást, mintsem valódi élvezetet. Szerintem az egész franchise bukás volt, mert bár anyagilag nem tejeltek rosszul az alakváltó tehénkék, de a fanservice elmaradt, és a robotok kalandjaiból pont a robotok maradtak ki, vagy silányultak mellékszereplőkké. Ám a 86-os mozifilm, máig hatalmas nosztalgiafaktorral rendelkezik.

Ennek egyik alapköve, hogy merték kicsinálni Kenny-t a szemetek. Akarom mondani Optimuszt. Míg Bay filmjében Witwicky megmenti a Fővezért, addig itt az autobotok parancsnoka már a film elején feldobja a titánium bakancsot. Ez komoly traumatikus fejlemény volt mindazon rajongóknak, akik a Fővezérért ültek be a filmre amerikában, és nekünk is, akik vhs kazettán vagy dvd lemezen láttuk ezt először. Optimusz mindig is egy apafigura volt az alakváltók világában, de halálával egy egész sor, új húrokat pengető eseménysor indult be. Az irányítás mátrixa, vagy másnéven a teremtő mátrix, új vezető kezébe került Ultra Magnus személyében, ez egy igazán szívszorító pillanat volt a nyolcvanas évek gyerekeinek, és érzelmi rezonanciája több, mint a jelenlegi filmekben.

Ám a film készítő nem álltak meg itt. Ó nem! Ha már Optimuszt kinyírták, gyors aratást végeztek a többi, közönségkedvenc karakteren is, és a nézők megdöbbenve kapták arcba Portyázó, Racsni, Acélfej, Kormányos Jack, és igen, Üstökös halálát is. Sok esetben ezek a halálesetek annyira váratlanul és mégis szükségszerűen fordulnak elő, hogy alig van idő szomorkodni. De miért volt szükség arra, higy ilyen gyorsan és brutális módon öltek meg oly sok szeretett szereplőt? A válasz meglehetősen cinikus: egybeesett azzal, hogy Hasbro új játéksorozatot dobott fel helyettesítő karakterekkel és a régi kedvencek új megtestesüléseivel. A leckét pedig feladták a forgatókönyvírónak és a rendezőnek, akiknek egy szórakoztató, de végső soron másfél órás reklámfilmet kellett megcsinálniuk terméktámogatás gyanánt. A kedvelt szereplők halála komoly gyomros volt a rajongóknak. Míg Bay filmjében semmi súlya nem volt ezeknek a robot-haláloknak, és még az sem adott volna neki kellő érzelmi töltetet, ha a harcok után néhány miskolci színesfémgyűjtő leadja a MÉH-be Jazz fejét.

Bay filmjében a látvány uralt mindent. A rajzfilmben azonban igen komoly WTF pillanatok adódtak, mint mikor a Szerkesztettek összecsapnak Superionnal a Légibottal. Vagy mikor a Dinobotok az égből aláhullva olyan aprítást rendeznek az álcák soraiban, hogy érzed te is, ahogy a fémfogak átharapják a testpáncélokat. A humor faktor is remekül megállja a helyét, és Mogorva a Dinobotok vezére erre remek példa, ahogy izomagyú óriásként gyermeki szinten csodálkozik rá a világra. A Quintesson egy másik örömteli furcsaság; egy öt arcú robotbíró, esküdtszék és kivégző, aki minden alanyát halálra ítéli, függetlenül attól, hogy ártatlanok vagy bűnösök. És akkor ott van a pillanat, amikor a Üstökös átveszi az álcák parancsnokságát, miközben a Szerkesztettek tagjai harsonán adják a ritmust.

Ami pedig igazán badass, az Unikron megjelenése. Lassan, morózusan végig vándorol az univerzumon, és nem állhat neki ellent semmi. Hangját az a színészóriás Orson Welles adta, akinek orgánumától a mai napig megremeg az ég. Mikor megkérdezték, milyen szerepe lesz a rajzfilmben, ő nemes egyszerűséggel és kellő fennköltséggel csak annyit válaszolt: „Bolygót játszok”. Amikor Welles Unikronként kinyilatkoztatást tesz, és közli a haldokló Megatronnal az átváltoztatása előtt, hogy: „Ez az én parancsom: el kell pusztítanod az Irányítás Autobot Mátrixát”, na attól ha eredetiben angolul nézem a filmet, a mai napig futkos a hideg a gerincemen. És nemcsak Welles volt az egyetlen színész-ikon aki hangját adta a filmhez. Itt kell megemlítenem Leonard Nimoy-t, akinek a hangján szólalt meg Megatron, majd Galvatron is. Peter Cullen Optimuszként pedig megkerülhetetlen jelensége a Transformers univerzumnak.

Lehet, hogy Orson Welles volt a Transformers: The Movie gárda legfontosabb tagja, ám nem ő az egyetlen szereplő, akinek lenyűgöző hanghordozasát hallhatjuk. A Monty Python Eric Idle furcsa humorát kölcsönözte Wreck-Garnak. Leonard Nimoy Galvatront, azaz a feltámadt Megatront szólaltatta meg. További figyelemreméltó szinkron szereplők: Judd Nelson (Hot Rod / Rodimus Prime), a Megoldatlan rejtélyek házigazdaja Robert Stack (Ultra Magnus), Casey Kasem (Sziklaugró), Scatman Crothers (Jazz) és a gyorsan hadaró John Moschitta, Jr (Blurr). Ők a hangjukkal elérték mindazt az élménykeltést, amire Bay filmjei képtelenek voltak.

Megatron egy nagyon egydimenziós karakter a modern Transformers filmekben. Motivációi viszonylag sekélyesek. De a karakter egyenesen Shakespeare-stílusú a 86-os Transformers The Movie-ban. Megatron eléri legnagyobb vágyát, végez minden gyűlöletének központi alakjával, a brutális nyitó csatában (miután néhány pillanattal korábban szégyenteljesen könyörögött irgalomért). De ő is megsérült a csatában, amelyet álca honfitársai úgy jutalmaznak, hogy hátrahagyják dicső vezérüket megdögleni az űr mélyén. Ezt követően Galvatron-ként feltámasztják és újjáépítik, feladata, hogy segítsen az Unikronnak a fent említett Mátrix elpusztításában.

Megatron örömmel fogadja új szerepét, miközben bosszút áll a korábbi társain, köztük a mindig is rühelt Üstökösön, akit örömmel pusztít el. A hős csak annyira jó, mint amennyire rossz a gazember, aki ellen harcol és Megatron itt többet mutat, mint Bay bármelyik filmjében. Míg a Transformerek a Kibertron szintetikus bolygóról jönnek, kalandjaik a Földhöz kötik őket. Ez igaz az élő szereplős filmekre és az eredeti animációs sorozatokra is.

Ami a 86-os filmet illeti, végre itt a franchise megszabadul a földi bilincsektől, az autobotok igazi űr-odüsszeiáját láthatjuk, és persze Unikron túlságosan nagyszabású nemezis ahhoz, hogy a Földön harcoljon. film a legszélesebb körű és nagyszabású részlet az, hogy megszabadul a Földön lévő bilincsektől. A film egy igazi kozmikus Odüsszea, amellyel az Autobotok és a Megtévesztők mély űrbe kerülnek, hogy megcsavarják az Unikront, egy túlságosan nagy gazembert, hogy a Földön harcoljon. A film hatalmas léptékben működik, és a közönséget bizarr idegen világok felé sodorja.

A rajzfilm zenéje megérne egy misét, annyira központi eleme a történetnek, Stan Bush főcímdala a You’ve got a touch pedig a mai napig nagy kedvencem. A rajzok zseniálisan old school hatást nyújtanak, nem félnek grandiózus érzetet adni és nagy hangsúlyt fektettek az animátorok a alakváltások folyamatára.

Bár sokan a mai napig szeretik köpködni ezt a rajzfilmet, nekem életre szóló élmény maradt, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

A játékvonalak folyamatosan módosultak, fejlődtek, és már a rajongók generációja lelheti örömét az átalakuló robotok kalandjaiban és játékaiban, tovább örökítve a Transformers lényegét összefoglaló mondatot: More than meets the eye – vagyis Több, mint aminek látszik!

Én Ben voltam, sziasztok!